Első fokon pert nyertek az UniCredit Bankkal szemben!
Egy európai uniós döntés alapján mondta ki a bíróság, hogy egy gyulai család nem kapott megfelelő tájékoztatást az árfolyamkockázatokról. 2007-ben 20,5 millió forintot vettek fel az UniCredit Banktól, és a végrehajtási eljárással is bonyolított futamidő során végül több mint 61 milliót kellett visszafizetni.
A Fővárosi Törvényszéknek a napokban egy EU-s döntés alapján hozott ítélete szerint azonban a befizetéseik kétharmada, több mint 40 millió forint visszajár az adósoknak. Az ítélet még nem jogerős.
Az Európai Unió Bírósága áprilisban döntött arról, hogy a devizahitel-szerződésekben a bankoknak nemcsak az árfolyamváltozásból fakadó fizetési kötelezettség tényére, hanem az ezzel járó kockázatokra is fel kellett volna hívniuk az ügyfelek figyelmét; és az ilyet nem tartalmazó szerződések érvénytelenek!
Az adós család ugyanerre hivatkozott, és a bíróság megállapította: nem tudtak valós képet alkotni az őket esetlegesen terhelő pénzügyi kötelezettségek mértékéről, és nem kaptak megfelelő árfolyamkockázati tájékoztatást sem. Ezek miatt a szerződést érvénytelennek nyilvánította a Fővárosi Törvényszék.

Az UniCredit Bank egykori ügyintézőket is idéztetett a bíróságra, de nem tudták alátámasztani, hogy az árfolyamkockázatokról szóló tájékoztatás megfelelő volt, mert a munkatársak nem emlékeztek a szerződéskötés körülményeire és az egyik felperesre.